Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy működésünk jelentős része automatikus. Korábbi tapasztalatainkból hiedelmek, érzelmi reakciók és megszokott viselkedésminták alakulhatnak ki, amelyekhez nem szükséges minden alkalommal tudatos döntést hoznunk.
Ez önmagában rendkívül hasznos. Nem kell minden reggel újra megtanulnunk járni, vezetés közben minden mozdulatot külön végiggondolnunk, vagy minden ismerős helyzetben mindent elölről megtanulnunk.
Ugyanez az automatikusság azonban olyan mintákat is fenntarthat, amelyek valamikor érthető módon alakultak ki, a jelenben viszont már inkább korlátoznak.
Ilyenek lehetnek például:
„Nem vagyok elég jó.”
„Csak akkor vagyok értékes, ha megfelelek.”
„Nem hibázhatok.”
„Mások igényei fontosabbak az enyémnél.”
„Nem bízhatok önmagamban.”
Ezeket nem feltétlenül gondoljuk ki tudatosan. Sokszor éppen az a nehéz bennük, hogy annyira megszokottá váltak, hogy igazságként éljük meg őket.