Sikertörténetek

Hogy miért volt jó nekünk?

 

Régóta sejtettem, hogy minden betegségnek megvan a maga oka. Lelki oka. Az orvosnak feltehetjük a végtelenségig a kérdéseket egymásba fűzve, hogy “..jó jó, de az mitől lett?” Ő egy darabig válaszol, majd ráfogja valami általános kifejezésre, mint hogy “környezeti hatás, életmód, születési rendellenesség” akármi.
Ebben – néhány kivételtől természetesen eltekintve – nem hiszek.

Andrea bizonyítékot adott az elméletemre, és olyan megoldásokat adott a különböző problémákra, amiktől néha leesett az állam. Gyógyszerek nélkül helyrejött a kislányom a másfél éve tartó állandó hörghurutból, később az idegi eredetű köhögésből, vagy a kisfiamat mások megharapásából.
Általában olyan okokat talált, amire álmomban nem gondoltam volna. Mindezt maximális lelkiismerettel, alapossággal.
Én mindig azt mondom, nem kell ebben hinni.
De hogyha megpróbálja az ember mit veszíthet?
Köszönöm Andrea ezúton is a sok segítséget !

– ENIKŐ

Egy évvel korábban, decemberben, életem egy, nagyon nehéz szakaszában fordultam a kineziológiához. Éreztem, hogy ideje változtatni és készen állok a változásra, de szükségem van segítségre is, hogy el tudjak indulni a választott utamon és a kitűzött céljaim felé.

Kineziológusom, Andrea segítségével sikerült elengednem, átértékelnem olyan élethelyzeteket, melyek akadályoztak a továbblépésben, egy új jövő, egy új élet felépítésében.

A blokkjaim oldása során rövid időn belül jelentkezett a hatalmas felszabadulás a magammal cipelt terhek alól. Végül pedig, egy év leforgása alatt, rengeteget fejlődött a személyiségem és elérkezett a nagy változás az életembe, elengedtem a múltam gyötrő fájdalmait, munkahelyet váltottam, jelenleg már egy új párkapcsolatot építek fel és folyamatosan haladok a további céljaim felé.

Bármennyire is nehéz volt végigjárni az utat, most már tudom, hogy minden változás értünk történik, szükséges a fejlődésünkhöz, hogy a személyiségünk egy magasabb szintre léphessen.

Sokszor félünk, megijedünk a változástól, az új kezdetektől, új lehetőségektől, mert még ismeretlen, ragaszkodunk a múlthoz, a megszokotthoz, de megéri változtatni magunkért, ugyanis ami az út végén vár, a felismerés, hogy sikerült, leírhatatlan érzés.

Nagyon hálás vagyok Andrea segítségért, hogy végre, azon a ponton tart az életem, ahol szeretném is, hogy tartson. Az utam során kedvességével, figyelmességével folyamatosan biztatott, támogatott és a mai napig számíthatok a segítségére.

– RENÁTA

Andreához két és fél évvel ezelőtt jutottam el, azt sajnálom, hogy nem előbb ismertem meg. Bármilyen gondom is adódott eddig a saját lelkemmel kapcsolatosan, vagy a gyerekeimet érintően, hozzá mindig bizalommal fordulhattam, fordulhatok, mert tudom, hogy megtaláljuk a megoldást az éppen aktuális problémára. Tőle mindig megnyugvással távozom.

– TAMÁS

A kineziológiát egy zseniális módszernek tartom, igaz nélkülözhetetlen hozzá egy kiváló szakember is. Andrea segítségével megoldásra került minden olyan probléma az életemben, amiről addig azt hittem, hogy megoldhatatlan. Nagyon élveztem a közös munkát, mert minden izomválasz kristálytiszta volt számára és számomra is. Olyan dolgokra jöttünk rá közösen, amelyek nagymértékben előrébb vitték az életemet, legyen az család, munka vagy egyéb más terület. Mindenkinek sok szeretettel ajánlom, hogy próbálja ki vele a kineziológiát, biztos, hogy nem fogja csalódás érni !

– ERIKA

Egy családtagom jó tapasztalatai alapján kerestem fel Andreát. Orvosként minden nyugati gyógyítástól eltérő módszer kérdéseket vet fel bennem, de igyekeztem minél nyitottabb lenni. Meglepődve tapasztaltam, hogy már 1-2 alkalom után, 17 éve tartó napi alvásproblémám egyik napról a másikra megszűnt, a mindennapokban megélt stressz negatív hatása rám jelentősen csökkent, az eredeti testi panaszaim is sokat javultak. Még csak a közös út felénél járunk, de nincsenek kétségeim az eredményeket illetően.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a nyugati orvoslás mellé, a gyógyulás másik tartópilléreként, testi és lelki bajokra egyaránt.

– KATALIN

Párkapcsolati problémáim miatt kerestem kineziológust, Andreához ajánlás útján kerültem. Akkor már 30 éves elmúltam, de szinte soha nem volt boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatom. Igaz nem egy alkalom után, hanem valójában több oldás után olyan Társra találtam, akivel már most tudom, hogy együtt fogjuk leélni az életünket. Bevallom, időnként türelmetlen voltam és már másnapra szerettem volna az eredményt, de időt igényelt ez a folyamat. Andrea türelme, a mindig egyértelmű fogalmazása, a segíteni akarása végtelenül jó légkört teremtett az oldások közben. Soha nem éreztem rajta, hogy egy “cikis” válaszom után, bármilyen ítéletet alkotott volna rólam. Egyszerűen elfogadta, hogy az adott dolgot én úgy látom, úgy élem meg. A párkapcsolati téma mellett ugyanakkor azt vettem észre, hogy az életem számos más területe is rendeződött.

Nagyon örülök, hogy Andreát választottam útitársnak erre az utazásra ! Ha ezek után bármilyen nehézségem lesz, vagy a pocakomban levő Kislányomnak, biztos, hogy újból őt fogom felkeresni !

– LILLA

Életem azon szakaszában találkoztam Andreával, mikor úgy éreztem folytatnom kell az önismereti munkámat. Egyértelműen jó döntés volt, a kineziológia és Andrea is, aki hatalmas empátiával és kedvességgel fordult felém. Az izomtesztek segítségével a tudatalattimból gyorsan választ kaptunk, hogy mi is a jelenbeli problémám valódi gyökere és merre induljunk el, hogy a leggyorsabban jussunk el a megoldásig. Ehhez persze jó kérdések kellettek és Andrea átfogó szaktudása , amivel hatékonyan oldottuk az életemet érintő blokkokat. Minden segítséget megadott, minden kérdésemre válaszolt, az oldások során soha nem maradtak bennem kérdőjelek. Éreztem, hogy őszintén örül a fejlődésemnek ! Nagyon sokat köszönhetek neki !

– VERA
© Copyright 2017-2023 - GarayAndrea.hu Prémium weboldalak: NeuroBIT.hu